Transzhumanista FAQ (2)
TRANSZHUMANIZMUS ÉS TERMÉSZET
Miért akarnak a transzhumanisták tovább élni?
Voltál-e már valaha olyan boldog, hogy ordítani tudtál volna? Volt-e az életedben olyan pillanat, amikor olyan mély és magasztos érzésed volt, hogy úgy tűnt, a hétköznapi életed nem több unalmas szürke szendergésnél?
Ezekben a pillanatokba oly könnyű megfeledkezni arról, hogy a dolgok milyen jók lehetnek. De azokon a ritka alkalmakon, amikor ráébredsz erre – akár a kreatív munkába való totális belemerülés, akár a véghezvitel érzése vagy a romantikus szerelem extázisa révén –, megértheted, hogy léted minden egyes pillanata milyen értékes tud lenni. Lehet, hogy ekkor megkérded magadtól: „Ennek mindig így kellene lennie. Miért nem tarthat ez örökké?”
Nos, mi lenne, ha örökké tartana?
Az emberi élettartam meghosszabbításának vágyában a transzhumanisták nem néhány évvel több szenilitást és betegséget próbálnak hozzáadni az idős emberek életéhez. Ez értlemetlen lenne. Nem, ők egészségesebb, boldogabb, kreatívabb éveket akarnak teremteni. Tökéletes esetben, mindenki számára meg kell adni a joga arra, hogy megválassza, mikor és hogyan akar meghalni – ha egyáltalán akar. A transzhumanisták sokáig akarnak élni, mert többet akarnak tenni, tanulni és tapasztalni, mint amennyit a normális emberi élettartam megenged. Az evolúciós múltunk által előírt csekély nyolc évtizeden túl is jóval tovább akarják folytatni a növekedést, az érést, és a fejlődést. Ahogy az egyik krionikai szervezet hirdetésében áll:
„Az élet irányítása és a szív bölcsessége az időn alapul; Beethoven kései vonósnégyesein, az olyan „öregemberek”, mint Szophoklész, Russell és Shaw utolsó szavaiban és munkáiban az érettség és a lényeg nyomait látjuk, olyan tapasztalatot és tudást, olyan eleganciát és emberséget, amely nincs jelen a gyerekekben vagy a tinédzserekben. Ők ezt megszerezhették, mert sokáig éltek; idő állt rendelkezésükre tapasztalni, fejlődni és kifejeződni; idő, amit mi is megkaphatunk. Képzeljük el, hogy az olyan személyiségek, mint Benjamin Franklin, Lincoln, Newton, Shakespeare, Goethe vagy Einstein nem csupán néhány évtizedig, hanem évszázadokig gazdagítják világunkat. Képzeljük el, hogy a világ ilyen egyénekből áll. Ez valóban az lenne, amit Arthur C. Clarke a „Gyerekkor végének”, az emberiség felnőtté válásának nevezett. Ön is részese lehet ennek. És részese kell hogy legyen. Csatlakozzon hozzánk. Válassza az életet.” (Krionika Intézet)
A transzhumanizmus nem a természettel babrál?
Ez a kérdés a transzhumanizmus velejét érinti. A transzhumanisták azt állítják, hogy helyes dolog befolyásolni a természetet. Ezen nincs mit szégyellni. Semmilyen morális vagy etikai ok nincs arra, hogy miért ne avatkozhatnánk be a természetbe, és jobbá tegyük, ha tudjuk, például úgy, hogy megszüntetjük a betegségeket, növeljük a mezőgazdaság hatékonyságát a növekvő világnépesség élelmezése érdekében, vagy kommunikációs műholdakat lövünk fel azért, hogy az otthonokat műholdas hírekkel és szórakoztatással lássuk el.
Sok konkrét esetben persze jó gyakorlati okai vannak annak, hogy miért jó a „természetes” folyamatokra hagyatkoznunk. A lényeg, hogy a “Természetes vagy sem?” kérdés önmagában nem dönti el valaminek a jó vagy rossz voltát. Egyes természetes dolgok rosszak, például az éhezés, a tuberkulózis, vagy ha élve megesz egy tigris. Egyes mesterséges dolgok is rosszak, például a DDT-mérgezés, a gépjárműbalesetek és a nukleáris fegyverek.
Vegyük például az emberi klónozásról folyó vitát. Egyesek úgy érvelnek, hogy az ember klónozása nem természetellenes, hiszen az emberi klónok voltaképpen egypetéjű ikrek. Igazuk van. Ám sokkal lényegesebb az, hogy nem számít, hogy az emberi klónok temészetesek-e vagy sem. Ha arról beszélünk, hogy klónozzuk-e az embereket, össze kellene vetnünk minden kívánatos és minden nem kívánatos következményt. Azután meg kell próbálnunk felbecsülni, hogy ezek a következmények milyen valószínűséggel jelentkezhetnek. Ez a vita sokkal összetettebb annál, hogy egyszerűen elvessük a klónozást, mint természetellenes dolgot, de éppen összetettsége miatt valószínű, hogy jó döntéseket fog eredményezni.
Mindez triviálisnak tűnik? Az is! Éppen ezért elképesztő, hogy egyes emberek még mindig képesek olyan érvekkel játékban maradni, amelyek lényegében azt az üzenetet rejtik magukban, hogy: „Ez azért jó, mert mindig is így volt!” vagy „Ez azért jó, mert a természet tette ilyenné!”.
A transzhumán technológiák nem tesznek bennünket embertelenebbé?
Ez a kérdés az „emberi” és az „emberséges” összekeverésén alapul. Az emberi azt jelenti, „az emberhez vagy az emberiséghez tartozó; emberi jellemzőkkel vagy tulajdonságokkal rendelkező; az emberre vagy az emberi fajra vonatkozó” (Webster Revised Unabridged Dictionary 1913). A transzhumán lények e jellemzők és tulajdonságok közül sokat meg fognak változtatni. Sok emberi tulajdonság nem megfelelő és destruktív; a legtöbb transzhumanista az emberiség pozitív oldalait kívánja elősegíteni (például az emberséget, azaz a jóindulatot és kíméletességet), és meg kíván szabadulni a negatív oldalaitól (vagy legalább ellenőrzés alá akarja vonni őket).
Az emberi létnek nincs belső értéke, ahogy nincs belső értéke a kő, a béka vagy a poszthumán lény létének sem. Az érték abban van, hogy kik vagyunk, mint egyének, és mit kezdünk az életünkkel.
A halál nem a természet rendje?
A transzhumanisták hangoztatják, hogy valaminek a természetes vagy nem természetes volta lényegtelen arra nézve, hogy az a valami jó vagy kívánatos [lásd, „A transzhumanizmus nem a természettel babrál?”, valamint „A meghosszabbított élet nem fogja súlyosbítani a túlnépesedési problémákat?”].
A halhatatlanság felfedezése az egyik legősibb és legmélyebben gyökerező emberi törekvés. Kulcsfontosságú szerepet játszik az emberi irodalomban a legkorábbi elbeszélő költemény, a Gilgames eposz óta, egészen a megszámlálhatatlan mítoszokig és irodalmi művekig. A villágvallások tanításainak alapja a spirituális halhatatlanság és a túlvilági élet reménye. Ha a halál a természet rendje, akkor a halál legyőzése iránti emberi vágy is az.
A transzhumanizmust megelőzően az egyedüli mód a halál elkerülésére a reinkarnáció és a túlvilági feltámadás igérete volt. Azoknak az embereknek, akik ezeket a vallási doktrinákat az emberi képzelet szüleményeinek tekintették, nem maradt más alternatívájuk, mint hogy elfogadják a halál elkerülhetetlenségét. A szekuláris világnézetek, beleértve a hagyományos humanizmust, jellemzően azt próbálták megmagyarázni, hogy a halál végül is miért nem olyan rossz dolog. Egyes egzisztencialisták még azt is fenntartották, hogy a halálra azért van szükség, mert értelmet ad az életnek.
Érthető, hogy az emberek kifogásokat keresnek a halálra. A legutóbbi időkig egyáltalán semmi nem tehettünk a halál ellen, és legalábbis némileg volt értelme olyan vigasztaló filozófiákat létrehozni (a transzhumanisták „halálizmusoknak” nevezik őket), amelyek szerint az öregség miatt bekövetkezett halál természetes és jó. Ezek a meggyőződések viszonylag ártalmatlanok voltak, azonban mára túlhaladottakká váltak. Napjainkban már előreláthatjuk az öregedés megszüntetésének lehetőségét, addig pedig aktív lépésekkel maradhatunk életben, életmeghosszabbító technikák alkalmazásával vagy krionikával. Ennek tudatában a vigasztaló halandósági illúziók már veszélyessé válhatnak, mivel tehetetlenségre tanítanak bennünket és a passzivitást bátorítják.
Elsősorban a fiatalok körében él az a mítosz, hogy az öregek belefáradnak az életbe. A valóságban sok idős ember jobban élvezi az életet, mint valaha. Egyesek valóban belefáradnak az életbe, amikor nagyon idősek lesznek, de ez általában a betegség és a felépülés reménytelensége miatt van; érzik, hogy elméjük és testük elhasználódott; legjobb barátjuk a halál és a haldoklás. Ilyen körülmények között a halál megkönnyebbülést hozhat. De mi lenne, ha újabb esélyt kapnál az életre, ha visszaállíthatnád elméd és tested ifjúkori életerejét (miközben egész addigi életed tudását és élményeit megtarthatnád), és talán még valamelyik régi barátodat is feltámaszthatnád. Elutasítanál egy ilyen ajánlatot? Még ha most úgy véled is, hogy igen, jó esély van arra, hogy ha a konkrét valóságban szembesülnél ezzel a lehetőséggel, meggondolnád magad.
Néhányan ennek ellenére a halált választanák. Ez is rendjén van, de csak akkor, ha ez a választás tudáson alapszik. Mi, többiek, pedig korlátlan élettartamnak néznénk elébe a poszthumán korszakban.
A transzhumanista álláspont világos a halál etikáját illetően. A transzhumanisták szerint a halálnak önként választottnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy mindenki szabadon meghosszabbíthatná életét, és megszervezhetné testének krionikus befagyasztását. Ez azt is jelenti, hogy az önkéntes eutanáziát alapvető emberi jognak kellene tekinteni.
Környezetbarátak-e a transzhumanista technológiák?
A transzhumanista technológiák általában véve környezetbarátak. A köztes technológiák általában sokkal erősebben szennyezik a levegőt, mint a fejlett technológiák. A volt Szovjetúnió ipari ágazata például sokkal környezetszennyezőbb, mint kifinomultabb nyugati megfelelője. Az információtechnológia, a gyógyászati folyamatok és a high-tech viszonylag tiszták.
A transzhumanisták egy határozottabb állítást is tesznek a környezettel kapcsolatban: A jelenlegi technológiák nem fenntarthatóak. Kulcsfontosságú természeti forrásokat használunk el (kőolaj, fémek, az atmoszféra szennyeződéskapacitása), sokkal gyorsabban, mint ahogy azok regenerálódni tudnak. A fogyasztás jelenlegi üteme mellett, valamikor ebben az évszázadban kimerítjük ezeket a forrásokat. A reális alternatívák között van a transzhumanista javaslat is: fejlettebb szintre hozni a technológiát. A transzhumanista technológiák nem csupán ökológiailag megfelelőek, de hosszútávon talán azok jelentik az egyetlen környezetileg is életképes lehetőséget.
A fejlett molekuláris nanotechnológiával a legtöbb terméket teljesen hulladék- és szennyezésmentesen tudjuk majd előállítani. Mitöbb, lehetővé válik, hogy eltakarítsuk azt a szemetet, amit a mai, igencsak primitív technológiáink csináltak. Ez olyan irányadó követelményeket támaszt, amelyeknek más környezetvédelmi megközelítések nem tudnak eleget tenni. A nanotechnológia gazsdaságilag is kifizetődővé teszi az űrbéli napelemek építését, a földönkívüli égitesteken folytatott érc- és ásványbányászatot és a nehézipar Földön kívülre helyezését. Az erőforráshiány egyetlen valós hosszútávú megoldása az űrgyarmatosítás.
Meg kell jegyezni azt is, hogy transzhumanista nézőpontból az emberiség, annak műtermékei és cselekedetei ahhoz a kiterjedt bioszférához tartoznak, aminek jogos része az emberi beavatkozás.
TRANSZHUMANIZMUS, MINT FILOZÓFIAI ÉS KULTURÁLIS NÉZŐPONT
Mik a transzhumanizmus filozófiai és kulturális előzményei?
Az isteni tulajdonságok megszerzésére irányuló emberi vágy feltehetőleg olyan ősi, mint az emberi faj maga. Az emberek mindig is törekedtek létük határainak kiterjesztésére, akár földrajzi, akár ökológiai, akár mentális értelemben. Egyesek hajlamosak arra is, hogy mindig minden korlátozást vagy akadályt megpróbáljanak megkerülni.
A szertartásos temetés és a vallásos írások megmaradt töredékei mutatják, hogy az őskori embereket mélyen megrendítette szeretteik halála, és e kognitív disszonanciát a túlvilági élet feltételezésével próbálták enyhíteni. A túlvilági életre vonatkozó elképzeléstől függetlenül azonban, az emberek ma is meghosszabbított életre törekszenek. A Gilgames nevű sumér történetben (kb. i.e. 2000) a király küldetésbe kezd, hogy megtalálja azt a gyógynövényt, amely halhatatlanná tenné. Érdemes megjegyezni, hogy egyes feltételezések szerint a halandóság elvben nem elkerülhetetlen, és létezik (legalábbis mitológiai) eszköz annak megvalósítására. A mágia és az alkímia különféle rendszereinek fejlődéséből látszik, hogy az emberek valóban hosszabb és gazdagabb életre törekszenek; mivel nem volt gyakorlati eszközük, a mágikus eszközökhöz folyamodtak. Tipikus példák erre a kínai taoizmus különféle ezoterikus iskolái, amelyek a fizikai halhatatlanságot kutatták, és azt, hogy a természet erőivel önuralmat/harmóniát teremtsenek.
A görögök ambivalensek voltak az ember természetes korlátainak átlépését illetően. Egyrészt, elragadtatta őket az ötlet. Ezt Prométheusz mítoszában látjuk, aki ellopta a tüzet Zeusztól, és az embereknek adta, ezzel örökre jobbá téve az emberi állapotot. A Daidalosz mítoszban az ügyes mérnök és művész újra és újra sikerrel dacol az istenekkel úgy, hogy nem mágikus eszközöket alkalmaz az emberi képességek kiterjesztésére. Másrészt, ott van a hübrisz fogalma is: egyes ambíciók túllépik a határt, és visszafelé sülnek el, ha hajszoljuk őket. Daidalosz vállalkozása végül katasztrófába torkollik (ez azonban nem az istenek büntetése, hanem teljességgel természeti eredetű).
A görög filozófusok tették az első kísérletet arra, hogy olyan gondolatrendszereket hozzanak létre, amelyek nem pusztán hiten, hanem logikus gondolkodáson alapulnak. Szókratész és a szofisták kiterjesztették a kritikus gondolkodás alkalmazását a metafizikáról és a kozmológiáról az etika tanulmányozására, az emberi társadalom kérdéseire és az emberi lélekre. Ebből az érdeklődésből született a kulturális humanizmus, e rendkívül fontos irányzat a nyugati tudomány, politikaelmélet, etika és jogtudomány történetében.
A reneszánsz ébredést jelentett a középkori gondolkodásmódból; az emberi lény és a természet újra a kutatások legitim tárgyaivá váltak. A reneszánsz humanizmus bátorította az embereket, hogy saját megfigyeléseikre és ítélőképességükre támaszkodjanak, ahelyett, hogy mindenben alkalmazkodnának az egyházi hatóságokhoz. A reneszánsz humanizmus a jólformált személyiség eszményét is megteremtette, azt, hogy tudományos, erkölcsi, kulturális és szellemil értelemben is jól fejlettek legyünk. A mérföldkövet Giovanni Pico della Mirandola „Az ember méltóságáról” (1486) című műve jelentette, amelyben nyíltan kijelenti, hogy az embernek nincs kész formája, hanem az ember feladata kialakítani magát. A modern tudomány is elkezd formálódni Kopernikusz, Kepler és Galileo munkái révén.
A felvilágosodás koráról elmondható, hogy Francis Bacon Novum Organumának, az „új módszer”-nek (1620) a kiadásával kezdődött, amelyben a szerző egy új, empirikus kutatáson alapuló tudományos módszertant javasol, az a priori okoskodás helyett. Bacon támogatja „minden lehetséges dolog megvalósításának” projektjét, amely alatt azt érti: megvalósítani a természet feletti uralmat annak érdekében, hogy javítsunk az emberek helyzetén. A reneszánsz öröksége a racionális humanizmus alapján egyesül Kolumbusz és Isaac Newton, Thomas Hobbes, John Locke, Immanuel Kant és mások hatásával, amely humanizmus a tudományt és a kritikus gondolkodást hangsúlyozza – a kinyilatkoztatás és az egyházi tekintély helyett –, mint eszközt arra, hogy többet tudjunk meg a természetről, az ember szerepéről és természetéről, és hogy megalapozzuk az erkölcsiséget. A racionális humanizmus a transzhumanizmus közvetlen elődje.
A 18. és a 19. században megfigyelhetjük annak az felvetésnek a jelentkezését, hogy a tudomány alkalmazásával az emberek maguk is fejlődhetnek. Benjamin Franklin és Voltaire azon elmélkedtek, hogyan hosszabbíthatja meg az emberi életet az orvostudomány. Különösen Darwin evolúciós elmélete után, a kereszténység egyre vonzóbb alternatíváját jelentette az ateizmus és az agnoszticizmus. A 19. század optimizmusa azonban nemegyszer pozitivizmussá fajult el, és azzá a meggyőződéssé, hogy az előrehaladás elkerülhetetlen. Amikor e nézet összeütközött a valósággal, ez sokakban olyan reakciót váltott ki, hogy az irracionalizmus felé fordultak, mert azt a hibás következtetést vonták le, hogy az értelem elégtelen, ezért értéktelen. Ez azokat a technológiaellenes és antiintellektuális állásfoglalásokat eredményezte, amelyek még ma is élnek, például a New Age mozgalomban.
A transzhumanizmus megalakulásának egyik fontos ösztönzője J. B. S. Haldane, brit biokémikus „Daedalus: Science and the Future” (1923) című tanulmánya volt, amelyben az író azt tárgyalja, hogy a tudományos és technológoiai felfedezések hogyan tudják befolyásolni a társadalmat és javítani az emberi állapotot. Ez a tanulmány jövőkutatási viták láncreakcióját indította be. Ide tartoznak: J. D. Bernal „The World, the Flesh and the Devil” (1929) című munkája is, amelyben az űrgyarmatosításról és a bionikus implantátumokról elmélkedik, és azokról a elmebeli előrelépésekről, amelyek a fejlett társadalomtudományok és a pszichológia révén jelentkezhetnek; Olaf Stapledon munkái; Bertrand Russell „Icarus: the Future of Science” című munkája, amelyben Russell borúlátó álláspontra helyezkedett, azzal érvelve, hogy ha nem teremtünk több jóindulatot a világban, a technológiai hatalom elsősorban azt a képességet fogja növelni, hogy ez egyik ember ártson a másiknak. Ezek a gondolatok, amelyeket Aldous Huxley regényei, majd később sci-fi írók fejlesztettek tovább, mind hatottak a transzhumanista gonolkodásra és a jövőkutatásra.
A II. világháború megváltoztatta sok olyan irányzat fejlődését, amelyek mára a transzhumanizmushoz vezettek. A korábbi eugenikus mozgalom erősen hitelét vesztette, az új és jobb világ megteremtésének gondolata tabu és túlhaladott lett. (A transzhumansiták még ma is mélyen gyanakvóak a kollektív változást illetően; a cél inkább az, hogy az egyén önmagát, esetleg utódait alakítsa át.) Ehelyett, a derűlátó futuristák inkább a technológiai fejlődés – az űrutazás, az elektronika, a számítógépek – felé fordították figyelmüket. A tudomány elkezdte valóra váltani a spekulációkat.
Ebben az időszakban a transzhumanista gondolatok leginkább a tudományos fantasztikum irodalmi műfajában kerültek megvitatásra. Olyan szerzők, mint Arthur C. Clarke, Isaac Asimov, Heinlein, Stanislaw Lem, később pedig Bruce Sterling, Greg Egan, Vernor Vinge és sokan mások kutatták a transzhumanizmus különféle vonatkozásait, és járultak hozzá az elterjedéséhez.
Robert Ettinger fontos szerepet játszott a transzhumanizmus modern formájának kialakításában. A The Prospect of Immortality (1964) című könyvének kiadásával elindította a krionikus mozgalmat. Azzal érvelt, hogy az orvosi technológia látszólag folyamatosan fejlődik, a vegyi folyamatok pedig megszűnnek elegendően alacsony hőmérsékleteken, ezért lehetséges lenne az ember befagyasztása és megőrizése azokra az időkre, amikor a technológia elég fejlett lesz ahhoz, hogy kijavítsuk a fagyás miatti kárt és megyógyítsuk azokat a betegségeket, amelyekben az az ember esetleg szenvedett. 1972-ben Ettinger kiadta a Man into Superman című munkáját, amelyben az emberek néhány elképzelhető tökéletesítését tárgyalja, folytatva a Haldane és Bernal által megkezdett hagyományt.
Egy másik korai befolyásos transzhumanista F. M. Asfandiary, aki később FM-2030-ra változatta a nevét. A jövőkutatás egyik első professzoraként, FM a 60-as években a New York-i Új Társadalomkutatási Iskolán tanított, és létrehozta az UpWingers néven ismert derűlátó futuristák irányzatot. 1989-es Are you a transhuman? című könyvében megtalálható a transzhumán fogalom első leírása, mint a poszthumán létbe vezető evolúciós átmenet. (Egy szóhasználati megjegyzés: FM a transzhumán lényeket „transzoknak” is nevezte. A „transzhumán” szót elsőként Damien Broderick használta 1976-os sci-fi novellájában, noha ott még némileg más fogalmat jelölt. A „transzhumanizmus” szót Julian Huxley alkotta meg, a New Bottles for New Wine-ban (1957).)
A hetvenes és nyolcvanas években, sok életmeghosszabbítási, krionikus, űrgyarmatosítási és futurista szervezet jelent meg. Általában el voltak szigetelve egymástól, annak ellenére, hogy sokuk hasonló nézeteket és értékeket vallott. Ebben a korszakban a transzhumanista álláspont egyik kiemelkedő képviselője Marvin Minsky volt.
1988-ban Max More és T.O. Morrow megjelentették az Extrópia Magazin első számát, majd 1992-ben megalakították az Extrópia Intézetet. A folyóirat és az intézet katalizátorként szolgált a sok, korábban különálló csoportot egyesülésében. Max More megírta a „transzhumanizmus” szó első modernkori definícióját. Ha valaki pontosan meg akarja határozni a transzhumanizmus születési dátumát és helyét: ez Amerikában történt a nyolcvanas évek végén. A transzhumanista művészeti mozgalom is ekkor ébredt öntudatra, Natasha Vita-More munkái révén.
Eric Drexler Engines of Creation (1986) című munkája volt a molekuláris technológia első könyvméretű tárgyalása; kitért a lehetséges felhasználására és veszélyeire, valamint a fejlődésével felmerülő stratégiai problémákra. Ennek a forradalmi jelentőségű könyvnek hatalmas és tartós hatása volt a transzhumanista gondolatra. Hasonló befolyással bírt Hans Moraves Mind Children (1988), és újabban a Robot (1999) című munkája. Drexler és Moravec ma is a transzhumanista gondolkodás élvonalában vannak. Két másik befolyásos kortárs transzhumanista Anders Sandberg, valamint Robert Hanson, amerikai közgazdász és polihisztor.
Sok transzhumanista nem ért egyet az Extrópia Intézet politikai nézeteivel. Ezért Nick Bostrom és David Pearce 1998-ban megalakították a Transzhumanista Világszövetséget (World Transhumanist Organization, azaz WTA), hogy az kiegészítse az Intézetet, és hogy minden transzhumanista csoport és érdeklődés gyűjtőszervezeteként szolgáljon. A transzhumanizmus preciz tudományágként való elfogadtatására összpontosítva, a WTA kiadja a Transzhumanista Folyóiratot, a transzhumanista kutatás első szakmai szerkesztésű tudományos folyóiratát.
Hivatkozások az intereten:
Giovanni Pico della Mirandola. 1486. Oration on the Dignity of Man. http://www.physics.wisc.edu/~shalizi/Mirandola/
Haldane, J. B. S. 1923. Daedalus: Science and the Future. http://www.physics.wisc.edu/~shalizi/Daedalus.html Russell, B. 1924. Icarus: The Future of Science. http://www.physics.wisc.edu/~shalizi/Icarus.html Bernal, J. D. 1929. The World, the Flesh & the Devil. http://www.physics.wisc.edu/~shalizi/Bernal/ Ettinger, R. 1964. The Prospect of Immortality. http://www.cryonics.org/book1.html Ettinger, R. 1972. Man into Superman. http://www.cryonics.org/book2.html Drexler, E. 1986. The Engines of Creation: The Coming Era of Nanotechnology, chapters 11-15. http://www.foresight.org/EOC/index.html
Journal of Evolution and Technology. http://www.transhumanist.com
Az extrópianizmus azonos a transzhumanizmussal?
Az extrópianizmus a transzhumanista gondolkodás egyik különálló részét képviseli (tehát minden extrópiánusra igaz, hogy transzhumanista, de fordítva nem). Az extrópiánusok abból az extrópia-fogalomból kölcsönözték nevüket, amelyet Max More és Tom Morrow dolgozott ki, és egy rendszer növekedésére és vitalitására vonatkozik.
Az extrópianizmust az Extrópiánus Elvek definiálják, egy dokumentum, amelyet az alapítók és az Extrópia Intézet tagjai írtak. Az Elvek harmadik változata hét olyan elvet sorol fel, amely fontos az extrópiánus gondolkodás kialakításában: folytonos fejlődés, önátalakítás, gyakorlati optimizmus, intelligens technológia, nyílt társadalom, önirányítás és racionális gondolkodás.
Politikai szempontból az extrópiánusok ellenzik az autoritatív társadalmi igazgatást, a jogállamiság és a hatalom decentralizációja javára. A transzhumanizmus mint olyan nem támogat semmilyen konkrét politikai nézőpontot, noha vannak politikai következményei. A transzhumanisták a legkülönfélébb politikai nézeteket vallják (vannak liberálisok, szociáldemokraták, libertariánusok, zöldpártiak stb.), egyes transzhumanisták pedig az apolitikusságot választották.
Hivatkozások:
More, M. 1998. The Extropian Principles, v. 3.0.
http://www.maxmore.com/extprn3.htm
Milyen irányzatok működnek a transzhumanizmuson belül?
A transzhumanista gondolkodáson belül nézetek gazag választéka létezik, és már sok alcsoport alakult konkrét érdeklődési kör, vélekedés, értékrend és földrajzi elhelyezkedés alapján.
Az érdeklődési körük szerint elkülönülő csoportok között vannak a krionikusok, az életmeghosszabbítók, a nanotecnológia specialisták, a Wired közösség, az űrrajongók, a transzhumanista művészek és előadók, sci-fi rajongók, cyber punkok, és olyan emberek, akik alternatív társadalmi csoportosulásokkal kísérleteznek.
Az extrópiánusok a transzhumanisták kiemelkedő csoportját képviselik. Nagyra értékelik az öntulajdonlást, az önátalakítást, az egyéni szabadságot, és az állami korlátozás nélküli szabadságot [lásd, „Az extrópianizmus azonos a transzhumanizmussal?”].
A transzhumanizmus egy másik irányzatát a „paradicsom-tervezés” egy fajtájának támogatói képviselik, amelyet David Pearce Hedonista Imperatívusza körvonalaz. Pearce etikai alapokon érvel egy biológiai program mellett, amely a kegyetlenség, a szenvedés és a rossz közérzet minden formáját eltüntetné. Rövidtávon, érzelmi életünket hangulatjavító gyógyszerekkel (és nem utcai drogokkal!) gazdagíthatnánk. Hosszútávon viszont, technikailag elképzelhető lenne, hogy átrendezzük a genomot. A biotechnológia megszüntethetne minden szenvedést az élővilágban. Pearce szerint a „poszt-darwini szuperelméket” kizárólag a genetikailag előprogramozott jólét fokozatai fogják ösztönözni.
A transzhumanisták eltérő véleményeket alkotnak a jövőbeni változások gyorsaságáról és arról is, hogy ezek a változások miennyire lesznek radikálisak lesznek. A szingularitáriánusok, azok, akik a szingularitás bekövetkezését jósolják [lásd, „Mi a szingularitás?”], a spektrum egyik végét képviselik, míg más transzhumanisták ennél fokozatosabb evolúciós fejlődés feltételezésével bocsátkoznak jóslatokba.
A legnagyobb amerikai városokban és európai országokban helyi transzhumanista vitafórumok alakultak. Noha a transzhumanizmus kozmopolita filozófia, ezek a csoportok mind egyedi sajátosságokat alakítottak ki, minden bizonnyal a helyi memetikai állapotok miatt.
A vezető transzhumanisták gyakran elutasítják a cimkéket. Összetett és kidolgozott nézeteik révén mindegyikük a transzhumanizmus egy megkülönböztető jellegét képviseli. E nézetek állandó felülvizsgálat és fejlesztés alatt állnak.
Hivatkozások:
Linkek személyes honlapokra és a transzhumanizmussal kapcsolatos speciális érdekcsoportokra:
http://www.transhumanism.com/hotlinks.html
A transzhumanizmus egy szekta/vallás?
A transzhumanizmus semmiképpen sem szekta; a Szektafigyelő Hálózat és más szervezetek által felállított szektadefiníciók egyetlen kritériumát sem elégíti ki. A transzhumanizmus nem is vallás, noha van néhány olyan funkciója, amelyekért az emberek hagyományosan a valláshoz fordultak. A transzhumanizmus az irány- és céltudatosságot biztosít, és azt a víziót, hogy az emberek jelenlegi állapotukhoz képest többet képesek elérni. A legtöbb vallási hívővel ellentétben, a transzhumanisták ebben a világban szeretnék megvalósítani álmaikat; nem természetfeletti erőkre, hanem racionális gondolkodásra és empiricizmusra támaszkodva, folyamatos tudományos, technológiai, gazdasági és emberi fejlődés révén. A transzhumanisták hipotetikus mérnöki teljesítményekként vitatják meg az olyan korábban kizárólagosan egyházi mennydörgéseket, mint a halhatatlanság, az állandó boldogság és az istenhez hasonlatos intelligencia!
A transzhumanizmus naturalisztikus filozófia. Jelenleg nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy léteznek természetfeletti erők vagy megmagyarázhatatlan spirituális jelenségek. A transzhumanisták inkább a racionális módszerekben bíznak, különösképpen a tudományos módszerekben, hogy megértsék és alakítsák a világot. Noha a tudomány képezi a legtöbb transzhumanista törekvés alapját, a transzhumanisták megértik, hogy a tudományos módszernek is megvannak a maga hibalehetőségei és tökéletlenségei.
A vallási fanatizmus, a babona és a türelmetlenség nem elfogadhatók a transzhumanisták körében. Úgy vélik, sok előítélet leküzdhető tudományos és humanista oktatás révén, a kritikus gondolkodásra való képzéssel, és a különféle kultúrákból jövő emberek interakciójával.
Érdemes hangsúlyozni, hogy a transzhumanizmus nem dogmák rögzített halmaza, hanem egy fejlődő világnézet. Vagy inkább fejlődő világnézetek családja, hiszen a transzhumanisták sok kérdésben nem értenek egyet. A még mindig alakuló fázisban lévő transzhumanista filozófiának az a célja, hogy új tapasztalatok, új lehetőségek révén fejlődjön. A transzhumanisták tudni akarják, miben tévednek, és aszerint akarják megváltoztatni nézeteiket.
Nem fog a feltöltés, a krionika és a mesterséges intelligencia kudarcba fulladni, mert nem képes megőrizni vagy létrehozni a lelket?
Noha a lélek fogalma nem túlságosan hasznavehető és következetes fogalom egy olyan naturalisztikus filozófia számára, mint a transzhumanizmus, sok transzhumanistát érdekli a személyazonosság és a tudatosság problémája. Ezek a problémák élénk viták tárgyát képezték a kortárs analitikus filozófusok között, és noha történt némi előrelépés (pl. Derek Parfitnak a személyazonossággal kapcsolatos munkájában), továbbra sincs rájuk mindenki számára elfogadható megoldás. Könnyen hozzáférhető bevezetés az elme-test problematikába Churchland 1988-as munkája.
Ha valaki hisz a lélekben, és abban, hogy az fogamzáskor belép a testbe, akkor a krionika talán működhetne, hiszen emberi embriókat már sikerrel fagyasztottak le, tároltak hosszabb időn keresztül, majd beültették az anyába, aki egészséges, normális (feltehetően lélekkel rendelkező) gyereket szült. A feltöltés sok tekintetben empirikus teszt lenne a lélekre vonatkozó nézetek megerősítésére. Ha a feltöltésről kiderül, hogy működik, a lélekre vonatkozó egyes nézeteket meg kell változtatni. Ugyanez érvényes a gépi intelligenciára. (Érdekes megjegyezni, hogy a Dalai Láma nem zárta ki a számítógépekben való reinkarnáció lehetőségét.)
Hivatkozások:
Churchland, P. 1988. Matter and Consciousness. MIT Press, MA.
Parfit, D. 1984. Reasons and Persons. Oxford Univ. Press, Oxford.
(Interjú a Dalai Lámával http://www.aleph.se/Trans/Global/Uploading/lama_upload.txt
Létezik-e transzhumanista művészet?
Igen. Az érzelmek kulcsfontosságú eszközei az élet átérzésének és megértésének. A transzhumanista művészek arra törekszenek, hogy ösztönösen megragadják és értelmezzék a transzhumán álapotot és azt a világképet, amelyet a tudomány feltár. A transzhumanista művészetben az emberi kultúra összeolvadása a tudománnyal és a technológiával gyakran mind a tartalom, mind a médium jellemzője. A transzhumanista művészet transzhumanista értékrendet képvisel, mint például az élet meghosszabbítása, a növekvő életerő és kreativitás, a világ felfedezése, a korlátlan önátalakításra és az egyre több érzéki tapasztalásra való törekvés. Egyes transzhumanisták arra használják a művészetet, hogy kifejezzék filozófiájukat.
A transzhumanista művészet különféle ágazatokból származó transzhumanisták által jött létre. Felöleli az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet, az elektronikus, a robotikus és az előadóművészetet úgyanúgy, mint az olyan kifejezési módokat, amelyek még nincsenek kialakítva. A transzhumanista művészetek tudósok, mérnökök, technikusok, filozófusok, sportolók, oktatók és matematikusok munkáit is magukba foglalják. Az evolúcióra, transzhumán lényekre, biotechnológiára, mesterséges életre, extrópiára és halhatatlanságra vonatkozó ötletek és víziók a művészi világ részeivé váltak.
A műfajvariációk közé tartozik az extrópiánus művészet, az automorf művészet (az elmét és testet felölelő extrópiánus önátalakítás individualista megközelítése – a transzhumán lény, mint művészet) és extroterra művészet (a világegyetem és a művészet összeolvadása).
Hivatkozások:
TRANSZHUMÁN GYAKORLATOK
Mi a bizonyíték arra, hogy mindez bekövetkezik?
Vedd szemügyre a mai világot. Hasonlítsd össze azt, amit most látsz, azzal, amit mindössze hatvan évvel ezelőtt láttál volna. Nem számít különösebben bátor felvetésnek, hogy mához képest hatvan év múlva a technológia állapota és az emberek életvitele mai mércéinkkel mérve meglehetősen bámulatos lesz. A konzervatív becslés szerint is – ha feltételezzük, hogy a világ csak fokozatosan fejlődik, ahogyan azt a 17. század óta teszi – az elkövetkező évtizedekben drámai előrelépéseket várhatunk.
Ezt a reményt erősíti, ha figyelembe vesszük, hogy sok kulcsfontosságú terület máris kritikus áttörésekre van ráhangolva. A világháló kezdi összekötni a világ népeit, az emberi társadalom új rétegét alkotva, egy olyan réteget, ahol az információ a legfontosabb. Lassan befejezzük az emberi genom feltérképezését, és génsebészeti eljárásokat dolgozunk ki, hogy ezzel az információval beavatkozzunk a felnőtt ember szervezetébe, vagy hogy utódainknak kívánatos tulajdonságokat adjunk. A számítógépek teljesítménye minden tizennyolc hónapban megduplázódik, és viszonylag hamar megközelítik az emberi szintű komputációs erőt. A gyógyszerészeti cégek olyan gyógyszereket finomítanak, amelyekkel szabályozható az ember hangulata és egyénisége, jelentéktelen mellékhatással. Sok transzhumanista cél megvalósítására már a mai technológiákkal is lehet törekedni. Kétséges-e egyáltalán (kivéve egy civilizációelpusztító kataklizm esetén), hogy a jövőben a technológiai fejlődés még radikálisabb lehetőségeket ad a kezünkbe?
A molekuláris gyártásnak megvan a képessége arra, hogy teljes egészében átalakítsa az emberi állapotot. Ez megvalósítható technológia? Eric Drexler és mások részletesen bemutatták, hogy a nanotechnológa hogyan egyeztethető össze a kémiai törvényekkel, valamint felvázoltak néhány utat, amellyel kifejleszthető lenne [lásd, „Mi a nanotechnológia?”]. A nanotechnológiai fejlődés túlzottnak tűnhet, talán azért, mert a következményei túlságosan elsöprő erejűek lehetnek, de a nanotechnológiai szakemberek kiemelik, hogy jelenleg nem létezik publikált bírálat Drexler technikai érvelésére. Senkinek sem sikerült semmilyen hibát felfedeznie kalkulációiban. Időközben, a területbe való befektetések (már most több milliárd dollár) rohamosan nőnek, és a molekuláris gyártás kevésbé látnoki vonatkozásai máris a kutatások főáramába taroznak.
Sok független eljárás és technológia létezik, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy poszthumán lényekké váljanak. Bizonytalanság van afelől, hogy melyik technológia lesz kialakítva először, és azt is megválaszthatjuk, hogy mely módszereket alkalmazzuk. Feltéve azonban, hogy a civilizáció folytatja a virágzását, kétségtelennek tűnik, hogy meglesz a lehetőségünk a poszthumán lénnyé válásra. És – hacsak nem nyomják el, és erőszakkal nem akadályozzák meg őket – sokan úgy fognak dönteni, hogy fontolóra veszik ezt a lehetőséget.
Hivatkozások:
Drexler, E. 1992. Nanosystems, John Wiley & Sons, Inc., NY.
Ezek a transzhumanista fejlesztések nem fognak több ezer vagy millió évbe telni?
Gyakran nagyon nehéz megjósolni, mennyi ideig fog tartani egy bizonyos technológia kifejlesztése. A holdra szállás sokkal korábban történt meg, mint ahogyan azt a legtöbb ember várta; de a fúziós energia még mindig kitér előlünk, fél évszázadnyi várakozás után is. Az időkeretek pontos megállapításának részben a váratlan technikai akadályok lehetősége az akadálya, részben pedig az a tény, hogy a fejlődés üteme a pénzelés mértékétől függ, ami viszont a nehezen megjósolható gazdasági és politikai tényezőktől függ. Ezért, míg sok esetben megalapozott lehet azt feltételezni, hogy a technológia előbb-utóbb ki lesz fejlesztve, rendszerint csak szakszerű találgatás történhet arról, hogy ez mennyi ideig fog tartani.
A transzhumanisták döntő többsége úgy véli, hogy a szuperintelligencia és a nanotechnológia kevesebb, mint száz éven belül valósul meg, sokan pedig azt jósolják, hogy jóval az évszázad első harmadán belül. [Az okokat e dokumentum megfelelő részeiben vázoltuk.] Amikor már létezni fog nanotechnológia és szuperintelligencia is, a speciális alkalmazásuk széles skálája fog következni.
Hosszan lehetne sorolni azokat a példákat, amikor a múlt emberei közölték, hogy valami technológiailag teljességgel lehetetlen:
„A repülés titka nem lesz felfedve életünk során – még ezer éven belül sem.” (Wilbur Wright, 1901)
vagy társadalmilag irreleváns:
„Nincs semmi ok arra, hogy bárkinek is számítógépre lenne szüksége otthonában.” (Ken Olsen: A Digital Elnöke és alapítója, 1977)
Nekik tapasztalniuk kellett, hogy ezek a dolgok néhány éven belül megvalósultak. Azonban, ugyanilyen hosszú listát lehetne írni arról, amikor az emberek olyan áttörést jósoltak, ami viszont nem következett be. A kérdést nem lehet megválaszolni történelmi párhuzamok felsorolásával.
Jobb stratégia, ha közvetlenül megnézzük, mit tárhatnak fel az alapvető fizikai korlátok figyelmes elemzése. A döntő jövőbeni technológiák – a szuperintelligencia és a nanotechnológia – esetében egy ilyen elemzést már végeztek, és sok szakember úgy véli, hogy ezek e század első néhány évtizedében valószínűleg megvalósulnak. Más szakemberek úgy vélik, hogy ennél sokkal több időre lesz szükség.
A fejlődésünk irányára vonatkozó véleményalkotás egy másik módja, hogy megfigyeljük a múlt trendjeit. Legalább a 19. század vége óta a tudomány és a technológia (ahogy mutatók sokasága jelzi) körülbelül minden 15 évben megkétszereződött. Kivetítve ezt az exponenciális fejlődést, arra számíthatunk, hogy még drámaibb változásokat várhatunk a közeljövőben. A jelenlegi trendek teljes megtörése, egy váratlan lassulás kellene ahhoz, hogy ebben a században ne következzenek be azok a változások, amelyeket a transzhumanisták jósolnak.
Hivatkozások:
Erroneous Predictions: http://www.foresight.org/News/negativeComments.html
Drexler, E. 1992. Nanosystems, John Wiley & Sons, Inc., NY.
Moravec, H.1998. Robot. Mere Machine to Transcendent Mind. Oxford Univ. Press.
Kurzweil, R. 1999. The age of spiritual machines. Viking Press.
Mi van, ha mindez mégsem működik?
Akkor, feltehetőleg, újra a status quo-ban találjuk magunkat, de sok új tudással és technikával gazdagodva, amelyeket a próbálkozás során fedeztünk fel. De a kérdés nem az, hogy működni fog-e, inkább az, hogy mi fog működni, és mikor. Sok már meglévő, potenciálisan átalakulóban lévő technológiát és sok más vitathatatlanul kialakulóban lévőt illetően nyilvánvaló, hogy mélyen kihatnak emberi önjavításra. A felsőrendűbb transzhumán technológiák, mint a nanotechnológia és a szuperintelligencia, több egymástól független úton is megvalósíthatók. Ha az egyik útról kiderül, hogy járhatatlan, meg lehet próbálni egy másikat, növelve a siker valószínűségét.
A transzhumanisták mérhetetlenül tragikusnak fognák fel, ha valamilyen nem várt okból a tudósok nem tudnák kifejleszteni a molekuláris nanotechnológiát, az emberfeletti mesterséges intelligenciát és az általuk támogatott technológiákat – a feltöltést, a krionikát, a korlátlan életmeghosszabbítást. Akkor talán sohasem ismerhetnénk meg a szenvedéstől, betegségtől és haláltól megszabadult világot; sohasem tapasztalhatnánk meg azt a magasabbra érő intellektuális kreativitást és tudást, amelyek csak az emberi idegrendszernél jobb információfeldolgozók számára hozzáférhetők; sosem lenne lehetőségünk arra, hogy kipróbáljuk a tudatosságnak azokat az érzelmeit és mély állapotait, amelyeket a feljavítatlan agy nem tud elérni vagy fenntartani; sosem tudnánk meg, hogy a személyes fejlődés mely fokát érnénk el ifjúi életerővel élve 120, 400 vagy akár 50000 éven át. Az emberek biztosan találnának valamilyen vigaszt mindazokban a hasznos eszközökben, amelyeket az utazás során kétségtelenül felfedeznénk – a génsebészet, a hangulatjavító gyógyszerek, az információs technológia, a gyorsabb számítógépek, az új hasznos vegyszerek, új gyógyászati eljárások, szervátültetési technikák, jobb számítógépes memóriák eszközeiben – de a transzhumanisták ennél többet akarnak.
Hogyan használhatom a transzhumanizmust a saját életemben?
A transzhumanizmus gyakorlati filozófia, amely nagyon is kézzelfogható tud lenni. Következésképpen, számtalan mód létezik, amellyel alkalmazhatod az életedben, kezdve az egészségedet javító és élettartamodat hosszabbító étrenddel és tornával; egészen addig, hogy krionikus befagyaztásra jegyzed elő magad; technológiai részvényekbe való befektetéssel keresel pénzt; klinikai gyógyszerekkel szabályozod a hangulatod és a személyiséged paramétereit, vagy nootrópikumokkal, hogy kognitív teljesítményedet javítsd; különféle kognitív vagy pszichológiai önfejlesztő technikákat alkalmazol (tanulási technikák, neurolingvisztikai programozás, időgazdálkodás; mnemonika; meditáció, kritikus gondolkodás); megtanulod kihasználni az új információs technológiákat; táplálékkiegészítőket szedsz (vitaminokat, ásványokat, létfontosságú zsírsavakat, hormonokat), hogy csökkentsd a szívbetegség és a rák kialakulásának kockázatát, és remélhetőleg lelassítsd az öregedést; transzhumanista művészettel foglalkozol; és általánosságban lépéseket teszel annak érdekében, hogy gazdagabb és felelősségteljesebb életet élj. Egy erőt adó beállítottság – amely gyakori a transzhumanisták körében – a dinamikus optimizmus (másik nevén gyakorlati optimizmus): az az attitűd, hogy a kívánatos eredményeket általában meg lehet valósítani, de csakis kemény erőfeszítés és okos döntések révén. (More (1997)).
Talán részt kívánsz venni a transzhumanizmussal kapcsolatos kutatásban vagy szervezkedésben [lásd, „Hogyan kapcsolódhatnék be a transzhumanizmusba?”].
Hivatkozások:
More, M. 1998. Dynamic Optimism. http://www.maxmore.com/optimism.htm
Hogyan válhatok poszthumán lénnyé?
Jelenleg nincs mód arra, hogy bármely ember poszthumán lénnyé váljon, és éppen ez az elsődleges oka annak, hogy a transzhumanisták az életmeghosszabbítás és a krionika iránt érdeklődnek. Közülünk azok, akik elég sokáig élnek, hogy megérjék a technológiai fejlődés hosszútávú eredményét, talán poszthumán lényekké válhatnak.
Azonban mindegyikünkben megven a lehetőség arra, hogy életünkben elérjük a transzhumán státust, és ez magában is izgalmas mérföldkövet képvisel az emberi evolúcióban. Olyan korban élünk, amelyben (legalábbis a demokratikus világban) szabadon fogadhatunk el egy olyan életszemléletet, amelyet kevéssé befolyásolják a nemzeti határok, a családi hagyományok és a politikai részrehajlás. Ebben a korban, az emberi elmét kibővítette és újrahuzalozta az általános oktatás, a többszörös karrier, a személyes kapcsolatokat növelő globális hálózat és a számítógépes kommunikáció. Az emberi testet tökéletesítette a fejlett gyermekkori étkeztetés, az implantátumok, a testrészpótlók, és az életmeghosszabbító programok. Biológiai tudománnyal és technológiákkal kombináltuk fizikai testünket és elménket, hogy áttörjük azokat az akadályokat, amelyek megfoszották elődeineket a határtalan élettől.
A krionika sikerének valószínűsége nem túlságosan alacsony?
A krionika, azaz a hivatalosan „halott” emberek befagyasztása, kísérleti orvosi eljárásnak tekinthető. A krionika lényege, hogy jelenleg nem lehet klinikai próbákkal meghatározni a hatékonyságát. Azt már tudjuk, hogy az alany állapota folyékony nitrogénbe való behűtéssel (- 196 C°) stabilizálható. Jelentős mértékű sejtkárosodás történik a fagyási folyamatban, de ha az alany megfagy, akár évezredekig tárolható gyakorlatilag minden további szövetbomlás nélkül. A hipotézis, amelyen a krionika alapszik, az, hogy valmikor a jövőben kifejlesztenek egy olyan technológiát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy újjáélesszük a krionikus alanyt, helyrehozva a fagyási károkat és a halál eredeti okát.
Ahhoz, hogy valaki bebizonyítsa, hogy a krionika nem fog működni, be kell bizonyítania, hogy egyik bármennyire fejlett jövőbeni technológia sem lesz képes soha arra, hogy újjáélessze a befagyasztott beteget. Ha figyelembe vesszük azt, hogy mi ma a bejáródott gyakorlat, és arra, hogy hogyan tekintettek volna rá (mondjuk) az 1700-as években, beláthatjuk, hogy mennyire nehéz jól megalapozott érvvel előállni arról, hogy a jövő gyógyászati technológiája soha nem lesz képes visszaforgatni a sérüléseket, amelyek a krionikus fagyasztás során következnek be.
Ennek tudatában, a krionikára való előjegyzés (ami általában úgy történik, hogy életbiztosításunk kedvezményezettje a krionikai vállalat lesz) értelmes biztosítási eljárásnak tűnik. Ha nem működik, úgyis halottak maradunk; ha viszont működik, megmentheti az életünket. (És a megmentett életed onnatól kezdve minden bizonnyal nagyon hosszú és egészséges lenne, lévén, hogy milyen előrehaladott orvostudományra van szükség az újjáélesztéshez.)
A molekuláris nanotechnológia szakértői általában úgy vélik, hogy fejlett állapotában a nanotechnológia lehetővé teszi a krionikus betegek újjáélesztését. Így, lehetséges, hogy néhány évtizeden belül a befagyasztott alanyok újjáéleszthetők lesznek. Az újjáélesztés végérvényes technikai lehetősége körüli bizonytalanság minden bizonnyal kisebb, mint más bizonytalansági tényezők, például az a lehetőség, hogy rossz módon halunk meg (elveszünk a tengeren; Alzheimer-kór következtében törlődik agyunk információtartalma), hogy a krionikai vállalat csődbe megy, hogy a civilizáció összeomlik, vagy hogy a jövő emberei nem lesznek érdekeltek az újjáélesztésünkben. A krionikai szerződés természetesen nem ad 100 százalékos garanciát a fennmaradásra. Ahogy a krionicisták mondják, a krionikus befagyasztás a második legrosszabb dolog, ami történhet veled.
Korántsincs minden transzhumanista előjegyezve krionikus befagyasztásra, jelentős hányaduk azonban úgy véli, hogy a költség-haszon elemzés igazolja a kiadást.
Hivatkozások:
Merkle, R. 1994. “The Molecular Repair of the Brain”. Cryonics magazine, Vol. 15 No’s 1 & 2. http://www.merkle.com/cryo/techFeas.html
Cryonics FAQ: http://www.cs.cmu.edu/afs/cs/user/tsf/Public-Mail/cryonics/html/0018.1.html#index Alcor: http://www.alcor.org/
Nem lesz unalmas örökké élni egy tökéletes világban?
A transzhumanizmus nem igér tökéletes jövőt. Ha minden jól alakul azonban, a jövő olyan lesz, amelyben minden egyénnek korlátlan szbadsága lesz arra, hogy kifejlessze képességeit, kifejezze kreativitását és megvalósítsa álmait.
Összehasonlítva más transzhumanista projektekkel, az unalom eltörlése valószínűleg igen egyszerűnek fog bizonyulni. Valójában már most léteznek megbízható (noha potenciálisan mérgező) eszközeink arra, hogy korlátozott időre eloszlassuk az unalmat, pszichostimulánsok, például amfetaminok szedésével. A mai klinikai hangulatjavító gyógyszerek egyesekben növelik az élet iránti érdeklődést és a lelkesedést, beleértve azokat az embereket is, akik nem szenvednek depresszióban. (Ezek a példák azonban félrevezetőek lehetnek. Csak a legnyersebb ízelítőt adják abból, hogy mit rejteget a jövő.) Csakis rendkívül tagolt gondolkodással tudunk elképzelni egy olyan világot, amelyben fejlett molekuláris nanotechnológia és emberfeletti mesterséges intelligencia van, de arra még mindig nincsenek eszközök, hogy megszabadítsuk az agy áramköreit az unalomtól.
Hasznos lehetne megtartani valamilyen, az unalommal analóg funkciót, mivel az unalom megakadályozhat bennünket abban, hogy túl sok időt pocsékoljunk monoton és értelmetlen tevékenységekre. Talán szükségünk van érzelmi esésekre, amelyek újabb sikerekre motiválnak bennünket. Így megtörténhet, hogy a holnap világának egyes hétköznepi apróságait elkerüljük, mert úgy tekintünk rájuk, mint pusztán érdekesre, és nem lelkesítőkre.
Ed Regis (1990, p. 97) az alábbi pontok megfontolását javasolja:
1. A hétköznapi élet olykor unalmas. Na és?
2. Az örökkévalóság olyan unalmas vagy érdekes lesz, amilyenné tesszük. 3. Halottnak lenni izgalmasabb? 4. Ha az örökkévalóság unalmassá válik, meglesz a lehetőséged arra, hogy bármikor véget vess neki.
Hivatkozások:
Pearce, D. 1998. The Hedonistic Imperative. http://www.hedweb.com Regis, E. 1990. Great Mambo Chicken and the Transhuman Condition. Penguin Books
Hogyan kapcsolódhatnék be a transzhumanizmusba?
Egyre több olyan szervezet van, amely azért jött létre, hogy felfedezze és kifejlessze a transzhumanista technológiákat, és elmélkedjen a poszthumán létbe vezető út problémáján.
A Transzhumanista Világszövetség 1998-ban alakult meg gyűjtőszervezetként, hogy hirdesse a transzhumanista eszméket és törekedjen a transzhumanizmus – mint filozófiai és kulturális jellegű mozgalom – tudományos elfogadtatására.
Néhány európai országban és amerikai városban helyi jellegű transzhumanista szervezetek léteznek. Amerikában van az Extrópia Intézet is, amely extrópiánus transzhumanizmust hirdet. Az Előrelátás Intézet (Foresight Institute) és a Molekuláris Gyártás Intézete a nanotechnológia kifejlesztése, megértése és békés alkalmazása érdekében tevékenykedik. Az Alcor egy non-profit szervezet, amely krionikus fagyasztást kínál ügyfeleinek. Az Életmeghosszabbítási Alapítvány egy másik non-profit szervezet, amely információkkal szolgál a táplálékkiegészítőkről, és termékek széles skáláját kínálja.
Mindezek a szervezetek lehetőséget kínálnak arra, hogy többet megtudhassunk a transzhumanizmusról és azokról a különféle technológiákról és ötletekről, amelyeket a transzhumanisták alkalmazni igyekeznek az emberi életben. Konferenciákat és találkozókat szerveznek, és különféle elektronikus fórumokat szponzorálnak, hogy kapcsolatba lépjenek más olyan emberekkel, akik érdekeltek a transzhumanista teendők előmozdításában. Tagjaik folyamatosan kutatnak új üzleti megoldások után, és olyan állást igyekeznek betölteni, amelyben aktívan és nyíltan segíthetik a közeljövő transzhumanista körülményeinek kiépítését. Számtalan cég, egyetemi tanszék és más intézmény létezik, amely olyan munkát végez, amely közvetlenül releváns a transzhumanizmus számára.
Hivatkozások:
Transzhumanista Világszövetség. http://www.transhumanism.org (ahol megtalálhatók a többi szervezetre vezető linkek)
E DOKUMENTUM TÁRSSZERZŐI ÉS KÖZREMŰKÖDŐI
A nanotechnológia rész John Storrs Hall bevezetésén alapszik, amely viszont Eric Drexler és Ralph Merkle szövegein alapszik. A krionika rész Ralph Merkle írásain alapszik, amelyből sok kifejezés közvetlenül lett átvéve. A transzhumanizmus definíciója, amelyet ebben a dokumentumban használtunk, sok ember közreműködésén alapszik, különösen Kathryn Aegisén és Max More-én. A lélekre és az embertelen/emberietlen megkülönböztetésre és a történelmi előzményekre vonatkozó kérdések válaszok főként Anderséi, és néhány egyéb válasz is részben tőle származik, továbbá az Alephtől, a svéd transzhumanista szervezet tagjaitól. Kathryn írta a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy milyen társadalomban fognak élni a poszthumán lények, és hogy „Hogyan válhatok poszthumán lénnyé?” és a „Ki a transzhumán lény?” válaszának legnagyobb részét. A transzhumanista művészetre vonatkozó kérdés válasza Natasha Vita-More válaszán alapszik. Greg Burch a korai szakaszban működött közre szerkesztői megjegyzésekkel, David Pearce és különösen Kathryn Aegis és Anders Sandberg rendkívül alapos szerkesztői kommentárokat adott a késői szakaszban. Ötletekkel, kritikákkal, kérdésekkel, kifejezésekkel és mondatokkal járultak hozzá az alábbiak (különleges sorrend nélkül):
Henri Kluytmans, John S. Novak III, Allen Smith, Thom Quinn, Harmony Baldwin, J. R. Molloy, Greg Burch, Max More, Harvey Newstrom, Brent Allsop, John K Clark, Randy Smith, Daniel Faublich, Scott Badger, , Anders Sandberg, Dan Clemmensen, Kathryn Aegis, , Natasha Vita More, Michael Nielsen, Geoff Smith, Eugene Leitl, William John, , Joe Jenkins, Damien Broderick, David Pearce, Michael Lorrey, Bryan Moss, Derek Strong, Wesley R. Schwein, Peter C. McCluskey, Tony Hollick, , Michelle Jones, Dennis Stevens, Damon Davis, Jeff Dee, Andrew Hennessey, Doug Bailey, Brian Atkins, Erik Moeller, Alex (), David Cary, , Arjen Kamphius, Remi Sussan, Dalibor van den Otter, Robin Hanson, Eliezer Yudkowsky, Michael Wiik, Dylan Evans, Jean-Michell Delhotel.
Minannyiuknak megköszönném a segítséget e FAQ megírásában, és azért, hogy lehetségessé tették a transzhumanizmust.
–Nick Bostrom