Mi a Transzhumanizmus?

Az emberiség jövõjével kapcsolatban az utóbbi néhány évben új paradigma alakult ki a vezető számítógéptudósok, idegtudósok, nanotechnológusok és a technológiai fejlõdés élén álló kutatók között. Az új paradigma elveti azt az alapvetõ feltételezést, amely benne rejlik a hagyományos futurológiában és gyakorlatilag valamennyi mai politikai gondolkodásmódban is. E felételezés szerint az “emberi állapot” alapvetõen állandó: a jelen folyamatait finomítani lehet, a vagyon növelhetõ és újra osztható, az eszközök kifejleszthetõk és tökéletesíthetõk, a kultúra megváltozhat, olykor drasztikus mértékben, de az magához emberi természethez nem nyúlhatunk hozzá.

Ez a feltételezés többé nem állja meg a helyét. Az is vitatható, hogy igaz volt-e valaha. Az olyan újítások, mint a beszéd, az írás, a nyomtatás, a gépek, a modern gyógyászat és a számítógépek nem csak az emberek életmódját befolyásolták meghatározó módon, de azt is, hogy mi az ember. Összevetve azzal, ami az elkövetkezõ néhány évtized során bekövetkezhet, ezek a változások lassúnak, sõt, viszonylag erõtlennek tûnnek. Vegyük figyelembe azonban, hogy csak egyetlen új, a fentiekhez hasonló jelentõségű találmány elég lenne ahhoz, hogy érvénytelenítse az világunk ortodox jövõképeit.

A “transzhumanizmus”, ami egy új gondolkodásmód megnevezéseként terjedt el, megkérdõjelezi azt az elõfeltevést, miszerint az emberi állapot lényegében megváltoztathatatlan. Aki elhárítja ezt a mentális akadályt, annak radikális lehetőségek vakító képe tárul fel, a zavartalan boldogság megteremtésétõl, egészen az intelligens élet kihalásáig. Általában véve, a jelen fényében a jövõ nagyon furcsának hat, de ugyanakkor talán csodálatosnak is.

Néhány ilyen lehetõség, amelyekrõl az elkövetkezõ években vitákat hallhatunk majd, meglehetõsen extrém, és sci-finek tűnhet. Gondoljunk az alábbiakra:

- Szuperintelligens gépek. A szuperintelligencia a mesterséges intelligencia bármely formáját - talán az „öntanító” neurális hálózatokat - jelenti, amely gyakorlatilag bármely területen képes klasszisokkal felülmúlni a legjobb emeri agyakat, beleértve a tudományos kreativitást, a gyakorlati bölcsességet és a társadalmi képességeket. Néhány elemzõ szerint a szuperintelligencia megépítéséhez szükséges hardver és szoftver az elkövetkezõ néhány évtizedben kifejleszthetõ lesz. (Lásd, Moravec [1998] és Bostrom [1998].)

- Egész életre szóló érzelmi jólét a gyönyörközpontok újraállítása révén. Már ma is megvalósíthatók a tartós eufória enyhe formái azon kevesek számára, akik különösen jól reagálnak a hangulatjavító szerekre ("antidepresszánsokra"). A jelenleg fejlesztés alatt álló gyógyszerek várhatólag egyre több “normális” ember életében csökkentik majd drasztikus mértékben a negatív érzelmek elõfordulását. Egyes esetekben az új hatóanyagok ártalmas mellékhatásai elhanyagolhatóak. Míg az utcai drogok jellemzõen elpusztítják az agy neurokémiáját, rövid ideig tartó érzelmi csúcspontot, majd összeomlást eredményeznek, addig a modern klinikai gyógyszerek rendkívüli pontossággal célozhatnak meg egy adott neurotransmitter vagy receptor altípust, és így elháríthatják az alany kognitív képességire tett negatív hatást – az alany nem fogja “bedrogozva” érezni magát – és lehetõvé tesznek egy tartósan, a végtelenségig fenntartható feljavított hangulatot, a függõség bekövetkeztének veszélye nélkül. David Pearce [1997] egy olyan poszt-Darwini korszakot jósol, amelyben az averzív élményeket a gyönyör fokozatai váltják fel, túl a normális emberi tapasztalat kötöttségein. Ahogy elérhetõvé válnak a tisztább és biztonságosabb hangulatjavító szerek és génterápiák, az éden-tervezés keresztülvihetõ lehetőséggé válhat.

- Személyiségpirulák. A génterápia és a gyógyszerek sokkal többet fognak kínálni a felszínes, egysíkú gyönyörnél. A személyiséget is módosíthatják. Segíthetnek a félénkség legyõzésében, a féltékenység eltörlésében (Kramer [1994]), a kreativitás növelésében, továbbá feljavíthatják az empatikus készséget és az érzelmek mélységét. Gondoljunk csak a rengeteg prédikációra, böjtölésre és önmegtartóztatásra, amelyeknek az emberek korszakokon át hajlandók voltak alávetni magukat, csak hogy nemesebbé tegyék személyiségüket. Napi pirulakoktél lenyelésével, hamarosan sokkal alaposabban valósíthatjuk meg ezeket a célokat.

- Űrgyarmatosítás. Az űrgyarmatosítás mára már technológiailag megvalósítható, de megfizethetetlenül drága. Ahogy a költségek csökkennek, az űrgyarmatosítás elõtt elhárulhatnak a gazdasági és politikai akadályok is. Fontos, hogy ha egyszer létrejön egy önfenntartó gyarmat, amely képes saját gyarmatosító szondákat küldeni az űrbe, egy exponenciális önsokszorozó folyamat indul be, amely képes a Föld mindenféle beavatkozása nélkül terjeszkedni galaxisunk csillagjainak millióira, majd más galaxisok millióira is. Természetesen, ez az eseménysorozat emberi idõmértékben rendkívül hosszú ideig fog tartani. De érdekes lehet megjegyeznünk, milyen közel állunk ahhoz, hogy beindítsunk egy eseményláncolatot, amelynek olyan nagy jelentõségű következménye lesz, mint leszármazottainkkal benépesíteni a megfigyelhetõ világegyetemet.

- Molekuláris nanotechnológia. A nanotechnológia az atomi méretű gépek hipotetikus tervezése és gyártása, beleértve az általános célú “assemblereket”, olyan eszközöket, amelyek az atomok egyenkénti rendezgetésével képesek jóformán bármilyen, elõzőleg részleteiben specifikáckált, kémiailag megengedett anyag-konfigurációt megépíteni, akár önmaguk pontos mását is. A biológia bizonyítékot szolgáltat a nanotechnológia korlátozott formájának létezésérõl: a sejt egy molekuláris önsokszorozó, amely fehérjék sokféle változatát képes kitermelni. Az evolúció azonban a biológiai organizmusok rendelkezésére álló tervezési szabadságot többnyire a nem-szilárd szénstruktúrákra korlátozza. Eric Drexler ([1988], [1992]) volt az elsõ, aki részletesen elemezte az univerzális molekuláris assembler fizikai lehetõségeit. Ha majd egy ilyen műszer létre jön, lehetséges lesz bármilyen termék rendkívül olcsó (és tökéletesen tiszta) elõállítása, a tervezési specifikáció alapján és a szükséges energia és atomok felhasználásával. A nanotechnológia önindító problémáját – tudniillik, hogy hogyan építsük meg az elsõ assemblert - nagyon nehéz megoldani. Jelenleg két megközelítés létezik. Az egyik arra épít, amit a természet már megvalósított: a biokémiát igyekszik felhasználni új fehérjék elõállítására, amelyek eszközként szolgálhatnak a további gyártási próbálkozásokra. Más elgondolások a újonnan építenék meg az atomi struktúrákat proximális szondák, például atomerejű mikroszkópok segítségével, amelyekkel egyenként helyeznék az atomokat egy felületre. A két módszer együttes alkalmazása is elképzelhető. Sok kutatásra van szükség ahhoz, hogy a drexleri nanotechnológia fizikai lehetõsége valóra váljon; ez az elkövetkezõ néhány évben minden bizonnyal nem történik meg, de századunk első évtizedeiben talán igen.

- Rendkívüli mértékben meghosszabbított élet. Radikális génterápia és más biológiai módszerek alkalmazásával megvalósíthatónak bizonyulhat az öregedési folyamat megállítása, valamint az, hogy állandó jelleggel stimuláljuk a szervezet fiatalító és regeneráló mechanizmusait. Ugyanakkor elképzelhetõ, hogy csakis a nanotechnológia valósíthatja meg ezt a fortélyt. Időközben már léteznek nem bizonyított és nem egy esetben drága hormonkezelési eljárások, amelyek látszólag kedvezõ hatással vannak az idős emberek általános vitalitására, noha mostanáig semmi sem bizonyult hatásosabbnak az élet meghosszabbítására, mint a kalóriabevitel ellenõrzött korlátozása.

- Az intelligens élet kihalása. A kockázatok legalább olyan hatalmasak, mint a lehetõségek. A már felismert (noha valószínűleg nem megfelelően ellensúlyozott) veszélyek mellett – mint például egy világméretű katonai, terrorista vagy véletlenszerű csapás, amely nukleáris, kémiai, virológiai vagy bakteriológiai hatások révén következhet be –, az új technológiák kivétel nélkül egészen másfajta veszéllyel fenyegetnek. A nanotechnológia például borzalmas fenyegetést jelenthet puszta létünkre, ha valamely terrorista csoport szerzi meg, még mielőtt kidolgoznánk a megfelelõ védelmi rendszereket. Még csak az sem biztos, hogy lehetséges a megfelelõ védelem. Talán a nanotechnológia világában a támadásnak döntõ előnye van a védekezéssel szemben. Nem túlzott az a feltételezés sem, hogy olyan egyéb kockázatok is felbukkanhatnak, amelyeket ma még elképzelni sem tudunk.

- Az összekapcsolt világ. Az internetnek jelenlegi formájában is hatalmas befolyása van egyes emberek életére. Lehetõségei csak most kezdenek kibontakozni. Ez egy olyan terület, ahol a radikális változások széleskörűen tapasztalhatók, és amelyrõl kiterjedt médiaviták folynak.

- Tudatunk feltöltése virtuális valóságba. Ha leszkennelhetnénk az emberi agy szinaptikus mátrixát és számítógépen szimulálhatnánk azt, lehetségessé válna, hogy biológiai megtestesülésünkből átköltözzünk egy tisztán digitális szubsztrátumba (feltéve, hogy elfogadunk egyes filozófiai feltevéseket a tudatosság és a személyazonosság természetérõl). Ha folyamatosan gondoskodnánk biztonsági másolatunkról, gyakorlatilag a végtelen hosszú élet örömeit élvezhetnénk. A szimulált neurális hálózat aktivációs folyamatának irányításával merõben új típusú élményeket tervezhetnénk. A feltöltés, ebben az értelemben, minden bizonnyal fejlett nanotechnológiát igényelne. De vannak kevésbé szélsõséges módjai is az ember és a számítógép egyesítésének. Napjainkban a neuron/chip interfészek kifejlesztésén dolgoznak. A technológia még korai fázisában van, de egy nap neuroprotéziseket gyárthatunk, amelyekkel “rákapcsolódhatunk” a kibertérre. Még kevésbé spekulatívak az immerziós virtuális valóság - például a fejre illeszthetõ kijelzõk - különbözõ megvalósításai, amelyek természetes érzékszerveinken keresztül tudnak kommunikálni az aggyal.

- A kriosztázisban lévő emberek újjáélesztése. A mai eljárással befagyasztott embereket valószínűleg csakis fejlett nanotechnológiával lehet majd visszahozni az életbe. Még ha egészen bizonyosak is lennénk abban, hogy a fejlett nanotechnológia valaha is megvalósul, továbbra sem lenne semmilyen garancia arra, hogy a krionika ügyfeleinek szerencsejátéka sikerrel jár; lehet, hogy a jövõ lényei nem is lesznek érdekeltek a ma embereinek újjáélesztésében. Azonban, még az 5-10 százalékos esély is racionális döntéssé alakítja az Alcor-szerzõdést azok számára, akik azt meg tudják fizetni, és akik nagy értéknek tekintik saját folytatólagos létezésüket. Ha újjáélednek, évezredekig tartó egyéni életnek nézhetnek elébe, maguk által választott életkörülményekkel.

Ezek a kilátások távolinak tűnhetnek. A transzhumanisták szerint mégis van okunk hinni, hogy nincsenek oly messze, ahogy azt sokan feltételezik. A Technológiai Posztulátum hipotézise értelmében, néhány fent felsorolt téma, vagy más ugyanennyire mélyreható változás megvalósítható lesz, mondjuk, hetven éven belül (vagy talán még korábban). Ez annak a felvetésnek az antitézise, hogy az emberi állapot konstans. A Technológiai Posztulátum általában a transzhumanista viták elõfeltevése. Viszont nem a vak hit tárgya; megkérdőjelezhetõ hipotézis, amely mellett konkrét tudományos és technológiai érvekkel állnak ki.

Ha meggyõzõdünk arról, hogy a Technológiai Posztulátum elfogadására jó alapunk van, milyen következményekkel járhat ez világfelfogásunkra és életvitelünkre? Ha egyszer elkezdünk reflektálni az ügyre és tudatában leszünk a lehetõségeinek, a következmények is mélyrehatóak lehetnek.

Ebbõl a tudatosságból nõ ki a transzhumanista filozófia és “mozgalom”. Mert a transzhumanizmus több, mint egy absztrakt hit, mely szerint a technológia eszközeivel hamarosan túllépünk biológiai korlátainkon; kísérlet arra, hogy újjáértékeljük a hagyományos értelemben vett emberi siralomvölgyet. Egyben kísérlet arra, hogy egy távolba látó és építõ jellegű álláspontot fogadjunk el a megváltozott körülményekben. Elsõdleges feladata felébreszteni a lehetõ legszélesebb körű vitát ezekről a témákról, és elõsegíteni jobb nyilvános elfogadásukat. A képességek és kompetenciák halmaza, amely a transzhumanista vitákban szükségeltetik, messze túlmutat a számítástechnikusok, idegtudósok, szoftverfejlesztõk és más high-tech guruk szakterületén. A transzhumanizmus nem csak a megrögzött futurizmusra rászokott elméknek való. A társadalom minden rétegének ügyévé kell válnia.

Az Előrelátás Intézet (Foresight Institute) kiváló információforrás a nanotechnológiával kapcsolatos témákhoz. Évente konferenciákat szervez, és a nanotechnológiai szakértõk tekintélyes gárdáját hozza össze. Az Extrópia Intézet már több transzhumanista témájú nemzetközi konferenciát szervezett, elnöke, Max More pedig sokat tett azért, hogy az extrópiánus témák bekerüljenek a tömegtájékoztatásba. (Az Extrópiánus Elvek definíciója szerint az extropianizmus a transzhumanizmus altípusa.) 1997-ben, létrejött a Transzhumanista Világszövetsé (WTA) azzal a céllal, hogy a transzhumanizmus fõáramú tudományos diszciplínává alakuljon, és hogy platformot kínáljon a különbözõ akadémikus és nem akadémikus transzhumanista csoportok, helyi egyesületek és transzhumanista egyének kommunikációjára. A WTA adja ki a Journal of Transhumanism elektronikus folyóiratot, mely élenjáró tanulmányokat közöl transzhumanista diszciplinákban kutató tudósok tollából. A WTA weboldala jó kiindulópont a transhumanizmussal kapcsolatos témákban kutakodók számára.

Rendkívül nehéz megjósolni mai lépéseink következményeit. A transzhumanisták szerint azonban a struccpolitika helyett meg kellene próbálnunk a lehetõ legjobban megtervezni lépéseinket. Így szükségessé válik, hogy szembenézzünk néhány hírhedt “nagy kérdéssel”, mint az ún. Fermi paradoxon ("Miért nem láttuk még semmilyen jelét intelligens földönkívüli életnek?"). A probléma megköveteli, hogy belemélyedjünk számos különbözõ tudományágba. A Fermi paradoxon nem csupán intellektuális kihívás, hanem a gyakorlatban is hasznos lehet, hiszen befolyásolhatja meglátásunkat az ember fennmaradásáról és űrgyarmatosításáról (Hanson [1996]). Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az evolúció tudománya nincs megfelelõ szinten ahhoz, hogy ebben a kérdésben biztos következtetéseket vonhassunk le saját jövõnkrõl. A jövőnkre vonatkozó másik jelentős közvetett információforrás a fölöttébb ellentmondásos Carter-Leslie féle Ítéletnap érv, amely a valószínűségelmélet alapvetõ elveibõl és egyszerű empirikus feltételezésekbõl kiindulva azt próbálja bizonyítani, hogy az emberi faj kihalása a 21. században sokkal valószínűbb, mint azt korábban gondoltuk. Az érvet, amely az Antropikus Elv egyik verziójára épül, Brandon Carter asztrofizikus találta ki, késõbb John Leslie filozófus és mások fejlesztették tovább [1996]. Eddig senkinek sem sikerült megnyugtató módon megmagyaráznia, hogy mi a hibás benne, ha van benne hiba egyáltalán (Bostrom [1998]).

A transzhumanizmus számára kulcsfontosságúak a széles távlatok és a nagy jelentoségű kérdések, ez azonban nem jelenti azt, hogy a transzhumanistákat nem érdekli, mi történik a világunkban ma. Ellenkezõleg! A transzhumanista fórumok széleskörű és élénk vitáin legutóbb olyan változatos témák kerültek napirendre, mint a klónozás; a tömegpusztító fegyverek terjedése; a neuron/chip interfészek; pszichológiai eszközök, mint például a szkeptikus gondolkodás készsége, a természetes nyelvfeldolgozás (NLP) és memetika; a processzortechnológia és Moore törvénye; a nemek szerepe és a szexualitás; neurális hálózatok és neuromorf tervezés; életmeghosszabbítási technikák, mint például a kalóriakorlátozási technikák; PET, MRI és egyéb agyvizsgálati eljárások; a marsi életre vonatkozó bozonyítékok (?); transzhumanista irodalom és film; kvantumkriptográfia és “teleportáció”; a digitális polgár; atomerejű mikroszkópia, mint a nanotechnológia fejlõdését elősegítõ technológia; e-commerce… Természetesen, a résztvevők nincsenek otthon egyenlõ mértékben valamennyi területen, de sokan szeretik a számukra ismeretlen ötletek, tények és álláspontok kutatásában való részvétel élményét.

Az egyik fontos transzhumanista cél feljavítani az emberi társadalom, mint episztemikus közösség működését. Azon túl, hogy megpróbáljuk megfejteni a ma eseményeit, megkísérelhetjük megérteni saját magunk tökéletesítésének lehetõségeit. Létre tudunk hozni intézményeket, amelyek növelik az akadémikus és más tudományos közösségek hatékonyságát. Egyre több ember fér hozzá az internethez. Programozók, szoftvertervezők, informatikai tanácsadók és mások olyan projektekbe kapcsolódtak be, amelyek folyamatosan növelik a hálózatba kötöttség elõnyeinek minõségét és mennyiségét. A hipertextuális publikáció és a kollaboratív információszűrési paradigma (Chislenko [1997]) felgyorsíthatják az értékes információ terjedését, és segíthetik a téveszméknek és az õrült állításoknak tűnõ információk eltörlését. Az informatikában dolgozó emberek csatlakoznak az oktatók, tudósok, humanisták, tanárok és felelõs újságírók hadához, akik idõtlen idõk óta törekszenek a tudatlanság csökkentésére és az emberiség, mint egész, racionálisabbá tételére.

Egy Robin Hanson [1990] által kidolgozott egyszerű, de zseniális ötlet szerint, létre kellene hoznunk a “gondolatjövõk” piacát. Ez valójában annyit tesz, hogy fogadásokat tennénk mindenféle ellentmondásos tudományos és technológiai témájú állításra. Egy ilyen intézmény sok előnye közül az egyik az lenne, hogy közmegegyezéses becslések születhetnének a megjósolt eseményekre vonatkotó bizonytalan hipotézisek bekövetkeztének valószínûségéről, például, hogy mikor történik meg egy konkrét technológiai áttörés. Egyben decentralizált módszert kínálna azoknak az embereknek a pénzelésére, akik erõfeszítéseket tesznek gondolataik megvalósítására. Ugyanakkor népszerűsítené az intellektuális õszinteséget azáltal, hogy a határozott állításokat tévõ személyeket arra bátorítaná, hogy a “szájukba” fektessék pénzüket. Jelenleg az ötlet kísérleti fázisa, az Előrelátás Tõzsde (Foresight Exchange), ahol az emberek “hihetõségi pontokat” tehetnek kockára több állítással kapcsolatban. De hogy megvalósulhassanak a lehetséges elõnyök, a piacnak valódi pénzzel kellene működnie, integrálódva a meglévõ gazdasági struktúrába, hasonlóan a mai tőzsdékhez. (A jelenlegi szerencsjáték-ellenes jogszabályok akadályt jelentenek; sok országban a sport- és lóversenyfogadáson kívül minden más fogadás tiltott.)

A transzhumanista szemléletmód első látásra hűvösnek és idegenszerűnek tűnhet. Sokakat megijesztenek a rohamos változások, amelyeknek nap mint nap tanúi, és elutasítják az új technológiákat vagy a betiltásukat sürgetik. Érdemes visszaemlékeznünk, hogy az érzéstelenítõ szerekkel elért szülési fájdalomcsillapítást korábban természetellenesnek titulálták. Nemrég a “lombikbébik” ötletét még utálattal fogadták. A génmanipulációt széleskörűen az isteni teremtésbe való beavatkozásnak tekintik. Jelenleg, a legnagyobb etikai pánik a klónozás kapcsán tört ki. Ma jószándékú biofundamentalisták, vallási vezetõk és ún. erkölcsi szakértõk egész hada formálódott, akik kötelességüknek érzik megvédeni bennünket mindenféle “természetellenes” dologtól, ami nem illik bele elõítéletekkel teli világnézetükbe. A transzhumanista filozófia pozitív alternatívát kínál erre a “tilts be mindent, ami új” megközelítésre annak érdekében, hogy megbírkózzunk a változó világgal. Ahelyett, hogy elutasítaná a kínálkozó, még be nem teljesedett lehetõségeket, arra szólít fel, hogy minél határozottabban karoljuk fel azokat. A transzhumanisták közös emberi erõfeszítésnek tekintik a technológiai fejlődést, olyan új eszközök feltalálása céljából, amelyekkel átalakíthatjuk az emberi állapotot, és túlléphetünk biológiai korlátainkon. Ezzel lehetõvé válik, hogy aki akar, poszthumán lénnyé váljon. Merõben irreleváns, hogy az eszközök “természetesek” vagy “természetellenesek”.

A transzhumanizmus nem begyöpösödött dogmákból álló filozófia. A transzhumanisták a nyomatékosan technofil értékeiken túl, az általuk kutatott problémákkal tűnnek ki. E problémák olyan mélyreható kérdéseket foglalnak magukban, mint az intelligens élet jövõje, de ugyanakkor jelenünk sokkal szűkebb tudományos, technológiai vagy társadalmi vívmányai is. E témákkal foglalkozva, a transzhumanisták egy tényszerű, tudományos, problémamegoldó megközelítést vesznek fel. Egyik elv sem megkérdõjelezhetetlen, sem a halál szükségszerűsége, sem a véges földi erõforrásokra való rászorultságunk; még magát a transzhumanizmust sem tekinti az állandó kritikai átértékelés szükségessége felett állónak. Az ideológiának fejlõdnie kell, és át kell alakulnia, válaszul az új tapasztalatokra és új kihívásokra. A transzhumanisták felkészültek arra, hogy - ha tévedtek - akkor azt belássák, és tanuljanak hibáikból.

A transzhumanizmus egyben nagyon is gyakorlatias és kézzelfogható lehet. Sok transzhumanista a saját életében keresi filozófiájának alkalmazási lehetőségeit, kezdve az egészségjavító és életmeghosszabbító diétától és gyakorlatoktól, egészen addig, hogy krionikus befagyasztásra jegyzi elõ magát, technológiai részvényekbe fekteti be pénzét, transzhumanista muvészetet alkot, klinikai gyógyszereket alkalmaz a hangulat és személyiség paramétereinek szabályozására, különféle pszichológiai önfejlesztõ technikákat használ, és - általánosságban - lépéseket tesz egy gazdagabb és felelõsségteljesebb élet megvalósítása felé. Az erõt adó mentalitás, amely általános a transzhumanisták között, a dinamikus optimizmus: az a hozzáállás, hogy kívánatos eredmények általában véve elérhetõk, de csakis jelentõs erőfeszítések és bölcs döntések árán (Lásd, More [1997]).

Ön Transzhumanista? Ha igen, várhatja, hogy saját nézeteit egyre gyakrabban viszontlátja a médiában és a társadalomban. Hiszen egyértelmű, hogy eljött a transzhumanista eszmék ideje.

Nick Bostrom
Filozófia tanszék, Logika és a Tudományos módszer
London Közgazdasági Iskola

http://www.nickbostrom.com

Irodalom
Bostrom, N. 1998. “How long before superintelligence?” International Journal of Futures Studies, 2. (Elérhetõ: http://www.hedweb.com/nickb/superintelligence.htm)
Bostrom, N. 1998. “Investigations into the Doomsday Argument” http://www.anthropic-principle.com/preprints/inv/investigations.html
Bostrom, N. 1997. “The Fermi Paradox” http://www.ndirect.co.uk/~transhumanism/Fermi.htm
Chislenko, A. 1997. “Collaborative Information Filtering” http://www.lucifer.com/~sasha/articles/ACF.html
Drexler, E. 1992. Nanosystems. John Wiley & Sons, New York.
Drexler, E. 1988. Engines of Creation: The Coming Era of Nanotechnology. Fourth Estate. London. http://www.foresight.org/EOC/index.html
Hanson, R. 1996. “The Great Filter: Are we almost past it?” http://hanson.berkeley.edu/
Kramer, P. 1994. Listning to Prozac. Penguin. U.S.A.
Leslie, J. 1996. The End of the World: The Ethics and Science of Human Extinction. Routledge, New York.
More, M. 1997. “The Extropian Principles” http://www.extropy.com/~exi/extprn26.htm
More, M. 1995. “Dynamic optimism: Epistemological Psychology for Extropians” http://www.primenet.com/~maxmore/optimism.htm
Moravec, H. 1998. Robot, Being: mere machine to transcendent mind. Oxford Univ. Press.
Pearce, D. 1997. “The Hedonistic Imperative”. http://www.hedweb.com/hedab.htm

Intézmények
Extrópia Intézet
Előrelátás Tõzsde
Előrelátás Intézet
Transzhumanista Világszövetség

Hálás vagyok David Pearce-nek és Anders Sandbergnek e szöveg korábbi verzióira tett alapos megjegyzéseikért. N. B.